A tiszai folyótisztító kezdeményezés, a PET Kupa szervezőcsapatának tagjaként az a feladatom, hogy a versenyekre nevező csapatokat felkészítsem arra, hogy milyen kihívásokkal szembesülhetnek a folyótakarítással egybekötött vízi túrák alkalmával.

Persze, hamar kiderül, hogy sokaknak a vízi túrák (szemétszedés nélkül) is ismeretlen terepet jelentenek. Rengeteg kérdéssel keresnek fel, és sokszor szabadkoznak, hogy ne haragudjak, de még valami eszükbe jutott...pedig dehogy haragszom! Az lenne furcsa, ha nem lenne ezer kérdésük, különösen, ha először vesznek részt a versenyen! Bevallom, imádom ezt a munkát, mert szívesen mesélek a PET Kupák menetéről, a hangulatról, és jó látni, ahogy a kezdeti bizonytalanság átváltozik – ha nem is magabiztossággá, de – kíváncsisággá, izgalommá. Szeretem, hogy rengeteg érdekes emberrel ismerkedhetek meg, és nagyon jó érzés tudni, hogy bár az ország különböző pontjairól érkeznek és sokszor nagyon különböznek egymástól a csapatok (például abban, hogy egy család vagy baráti társaság, egy civil szervezet, vagy egy cég dolgozói alkotják a legénységet), mégis van valami, ami közös bennük: a környezet- és természetvédelem iránti elhivatottságuk és tenni akarásuk.

Mert egy PET Kupára bizony, nem nyaralni jönnek az emberek! Aki ezt gondolja, annak nagy meglepetésben lesz része! Itt ugyanis az győzedelmeskedik, aki a legtöbb szemetet gyűjti össze a Tisza vagy a Bodrog árteréből és a legtöbben azzal a határozott szándékkal érkeznek, hogy győzni akarnak. Persze, ők általában nem az újoncok. Az első év amolyan bemelegítés, a bölcs versenyző felméri a terepet, az erőviszonyokat, megfigyeli a különböző szemétgyűjtési stratégiákat, a hajókat, amelyeket a csapatok maguk építenek, és „jegyzetel”, hogy a következő évben már ő is részt vehessen a Kupáért folyó harcban.

Én magam is így voltam ezzel, igaz, nem csapattagként, hanem önkéntesként kezdtem a petkupás pályafutásomat. Onnantól, hogy egy barátomtól először hallottam róla, röpke egy év telt el, amíg odáig jutottam, hogy összeszedem a bátorságom és beadom a jelentkezésem. Addig csak két korábbi sátrazós élményem volt, és összesen egyszer ültem kenuban. Azonban egy kedves ismerősömmel egymást meggyőzve, együtt vágtunk bele a kalandba. 2 nap után megkaptuk a „ti legjobb barátnők vagytok?” kérdést, pedig valójában alig ismertük egymást. Ez a PET Kupa varázsereje: összehozza az embereket!

Nem véletlen, hogy nehéz egy-egy PET Kupa versenyre bekerülni, hiába van már belőlük évente három. Aki egyszer rákapott az ízére, az nehezen mond le róla. Mert dacára a szúnyogoknak, a sokszor embermagasságú csalánnak, a nomád körülményeknek, a tűző napnak, mégis érezzük mindannyian, hogy valami különlegesnek vagyunk a részesei. Az már csak hab a tortán, hogy erős összetartozás élmény alakul ki a résztvevőkben – nemcsak a saját csapatuk tagjaival, hanem a többiekkel is.

A PET Kupa a céges csapatok számára egy szuper csapatépítő program is: garantáltan más arcát ismerhetik meg egymásnak a kollégák, mint az irodában ülve!

A Zábrák Kft. tavaly döntött úgy, hogy benevez a versenyre, elsőként az egyik rövidebbre, a tisza-tavira. A nevezés február elején nyílt meg, és február 28-án zárult. A Tiszta Tisza applikáción keresztül néhány alap információt kellett megadni: a csapat nevét, a Kapitány nevét, elérhetőségét, a tervezett létszámot. A visszajelzés arról, hogy bekerült-e a csapat a mezőnybe, március 31-ig érkezik meg, akkor derül ki, hogy bekerültek-e a mezőnybe.

Hogy mik a mérlegelés szempontjai?

Nem titok, a visszatérő csapatok előnyt élveznek. 4 évvel ezelőtt azért döntöttünk a 2 rövidebb verseny – a tisza-tavi és a bodrogi – elindítása mellett, hogy lehetőséget adjunk az újoncoknak is. Azonban a tendencia folytatódott, aki egyszer volt a Tisza-tavon, az legközelebb is ott akart lenni... úgy tűnik, ez egy „ördögi” kör, amiből nem könnyű kitörni!

A visszatérők mellett mindig törekszünk rá, hogy újakat is beengedjünk, és szerencsére erre minden évben nyílik lehetőség. A Zábrák most ebben az izgalmas fázisban van: várják, hogy visszajelzést kapjanak arról, hogy belevághatnak-e a nagy kalandba?
Ha bekerülnek – amire meglátásom szerint jók az esélyeik – részletesen beszámolunk a blogon az előkészületekről és magáról a versenyről is, az ottani kihívásokról, élményekről.

Furcsa érzés egyszerre két irányból látni a folyamatot, a csapatokat koordináló petkupás és a Zábrákért izguló blogger szemüvegén keresztül. Abban viszont 6 évnyi versenyszervezés után már most egészen biztos vagyok, hogy a csapatuk tökéletesen passzolna a petkupások egyre népesebb táborába!

Doró Viktória írása