A Föld Napja a legismertebb „zöld” jeles nap, amit óvodásként, kisiskolásként már mi is ünnepelhettünk, hiszen Magyarországon 1990. április 22. óta tartják meg. Ezen a napon arra hívják fel a figyelmet a világ minden táján különböző programokkal, faültetésekkel, szemétszedésekkel, hogy a Földünk nagy bajban van, a baj okozói pedig mi, emberek vagyunk. Sajnos az eredeti célját, vagyis, hogy a csatlakozók aktívan – az év minden napján – tegyenek a Föld megóvásáért és ezzel az emberiség jövőjéért, nem sikerült elérnie. A környezeti károkozás mértéke ugyanis nem javult, hanem romlott, a tudósok évtizedek óta kongatják a vészharangot, hogy a vesztünkbe rohanunk, és most már az adatok is ezt erősítik meg (gondoljunk csak a folyamatosan rekordokat döntő meleg napokra/hónapokra/évekre, a hatalmas hőmérséklet-ingadozásokra, az árvizekre vagy épp az olvadó sarki jég miatt emelkedő tengerszintre).

Mit tehetünk ebben a fokozódó helyzetben? Olyanok vagyunk, mint a béka, ami későn vette észre, hogy a fazékban forr a víz és már nem tudott kiugrani belőle?

Érdemes felidéznünk, hogy miért is jött létre a Föld Napja kezdeményezés!

A klímahelyzet az 1960-as évek végén is már kétségbeejtő volt (csakúgy, mint napjainkban). A természeti erőforrásokat kizsákmányoló, növekedés orientációjú gazdaság eredményeként sokasodtak a természeti katasztrófák és a vegyi balesetek (amelyek még súlyosabb természeti katasztrófákat okoztak).

1969 elején egy dél-kaliforniai tengeröbölben működő olajfúró kútból nagy mennyiségű olaj öntötte el a tengeröblöt és a partot, óriási pusztítást végezve az élővilágban. Ezt követően az akkori amerikai elnök (R. M. Nixon) a környezetvédelem állami szervezetének kialakítását kezdeményezte és ennek révén a társadalom bevonását a környezeti problémák megelőzésébe és a kármentesítésbe. A nem felülről szerveződő reakció pedig egy kiterjedt hálózat lett, amelynek első nagyszabású, Föld napja elnevezésű megmozdulását 1970. április 22-én tartották, amihez számos amerikai nagyváros csatlakozott. Ez vált az évek során nemzetközivé.

Ez egy csodás (fejlődés)történet kezdete is lehetne: egy katasztrófa, amire a reakció egy előremutató, tudatos döntés lett az USA akkori vezetésétől és a társadalomtól is. Azonban ismerjük a folytatást... az elmúlt 5 évtizedben ez a helyzet többször megismétlődött. Nagy riadalom, heves reakciók, vállalások, majd lassú visszarendeződés az eredeti állapotba (azaz homokba dugjuk a fejünket és bízunk benne, hogy többé nem történik meg). Pedig felismerhettük volna már, hogy csak a változás generálhat változást! Hiába a vészjelzések az út szélén, ha elfordítjuk a fejünket, attól azok még nem tűnnek el, sőt, egyre több lesz belőlük, ahogy közeledünk a szakadék széle felé...

Azonban nem célom a teljes kétségbeesésbe hajszolni az olvasót!

Inkább nézzük meg, mit tehetünk mi az egyén szintjén és mit a vállalkozások szintjén azért, hogy okosabbak legyünk, mint elődjeink (vagy a fentebb említett béka) voltak!

A természeti erőforrások megfogyatkozása, a biodiverzitás csökkenése, a folyó- és talajszennyezés (és még hosszan sorolhatnánk) ellen 3 fontos szereplő tud hatékonyan fellépni.

1.  A döntéshozók, jogszabályalkotók nemzeti és nemzetközi szinten.

2.  A vállalatok, amelyek a fenntarthatóságot, az ESG-célokat a teljes működésükbe beépítik és kiterjesztik a teljes ellátási láncukra is.

3.  A magánszemélyek, akik a hétköznapokban törekszenek arra, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után.

Én most csak az utóbbi kettőre térnék ki. A magánszemélyek esetében kiemelten fontos a gyermekek szemléletformálása, amiben a hazai oktatási intézmények és társadalmi szervezetek környezeti nevelői igen erősek. Számos kiváló program, kiállítás, élményalapú oktatási eszköz született az utóbbi 15 évben, amelyek nemcsak átadják az ismereteket, de játékos módon el is mélyítik a gyerekekben azokat.

Ha a gyerekeink úgy nőnek fel, hogy számukra a természet megóvása alapérték és ezért tenni is hajlandóak, nagyon sokat tettünk a jövő nemzedékéért és bolygónk természeti állapotának megőrzéséért.

Idén, a Föld Napja hetén, április 22-26 között tartják az oktatási intézményekben a Fenntarthatósági Témahetet, amelynek ezúttal a levegő és élővilága, szabadidő, körforgásos gazdaság, hulladék és tudatos fogyasztás a témái.

Ezek tanórai feldolgozását tematikus óratervek és mintaprojektek segítik, amelyek oktatócsomag formájában bárki számára letölthetők. Az oktatócsomagok három korosztály (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola) számára készültek el. Emellett a Fenntarthatósági Témahéten környezet- és természetvédelmi szakembereket, szervezeteket hívnak meg előadóként az iskolákba, hogy saját jó példájukon keresztül vigyék közelebb a gyerekekhez a környezet szeretetét.

Felnőtteknek is szól a szintén erre a hétre meghirdetett TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, ami Magyarország legnagyobb hulladékszedési mozgalma, melyet idén 12. alkalommal szerveznek meg. Ilyenkor az ország bármely pontján, helyi önkéntesek szervezhetnek adott időpontban szemétszedéseket, amelyekhez a szervezők zsákokat, kesztyűket biztosítanak a találkozási pontra beregisztrált csatlakozók számának megfelelően.

A magánszemélyek mellett a vállalatok azok, amelyek sokat tehetnek még a környezeti értékek megóvásáért. Egyrészt azzal, ha teljesítik a hazai és EU-s jogszabályokban előírtakat, másrészt, ha ezen felül, önmagukra nézve szigorúbb célokat, elérendő célszámokat határoznak meg. A körforgásos gazdaságra való átállás az előrehaladási jelentések szerint a vártnál lassabban halad, ezért is fontos, hogy ezt ne felülről jövő nyomásként éljék meg a cégek, hanem belső szándék hajtsa őket. Ehhez pedig elengedhetetlen a tudatosság, az előrejelzések ismerete (pl. IPCC-jelentések), a (jövő) tervezés, a felkészülés az alkalmazkodásra. Emellett fontos a példamutatás is, a munkavállalók szemléletformálása, valamint a vállalat számára fontos társadalmi ügyek patronálása (akár önkéntesként részt venni egy-egy szervezet munkájában).

És hogy miért tartom kiemelkedőnek a vállalatok szerepét, különösen a zöldipar szereplőijét? Mert ezek a cégek azok, akiknek az alaptevékenysége az, hogy mérjék a környezeti károkozás mértékét, megakadályozzák azt, vagy épp felszámolják a már okozott kárt. Ők azok, akik igazán közelről látják a probléma mélységét, súlyát és nap mint nap azért dolgoznak, hogy a szakadékot elkerüljük.

Szerző: Doró Viktória