Az elmúlt 10 napban annyi csapadék esett, amennyi megfelel a január havi átlagnak, sőt, az ország egyes területeire kéthavi mennyiség hullott. Annak ellenére történt ez, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a január-március hónapokat az év legkevesebb csapadékkal kecsegtető időszakaként tartja számon. Vajon bizakodásra ad okot, ha csapadékosan indul az év?

Sajnos korántsem dőlhetünk nyugodtan hátra, hiszen az OMSZ szakemberei arra is felhívták a figyelmet 2022 őszén megjelent elemzésükben, hogy bár komoly károkat okozott a mezőgazdaságnak – és ezen keresztül a teljes gazdaságnak – a tavalyi aszály, de messze nem ez volt az eddigi legsúlyosabb Magyarország történetében. 1863-ban az Alföldön nemcsak az állatok pusztultak el a tartós vízhiány miatt, hanem a lakosság körében is éhínség tombolt.

Tekintettel arra, hogy az előrejelzések szerint a klímaváltozás negatív hatásai a jövőben fokozódni fognak, a tavalyihoz hasonló tartós vízhiányra kell felkészülnie nemcsak hazánknak, de az egész régiónak (hiszen a határainkon túlról érkező folyók vízállása és -hozama is alacsony az utóbbi években, utoljára 2017-ben volt nagyobb árhullám).

Január lévén, a síelni szeretők ilyenkor a magasabb hegyek felé veszik az irányt, azonban most hiába utaznak Ausztriába a hóért, ott is csak a pályákon látni egy-egy hógép által generált fehér sávot. De élénken él még az emlékezetemben az is, amikor néhány éve, augusztusban a Felső-Tiszán annyira alacsony volt a vízállás, hogy a folyótisztító verseny, a PET Kupa csapatai inkább leszálltak a PET-palackokon úszó hajóikról, mert egyszerűbb volt a derékig érő vízben húzni a hajót, mint evezni rajta. Ez akkor, izgalmas, új élmény volt, sok homokpaddal, langyos vízzel. De ijesztő belegondolni, hogy mi lesz, ha ez válik normálissá?

Bár Magyarországot szokás „víznagyhatalomnak” nevezni, érdemes tudnunk, hogy felszín feletti vizeink, folyóink többsége csak átfolyik az országon, nem innen ered (tehát erősen kitettek vagyunk a felvízi országok vízkezelésének, időjárási viszonyainak), és a vízkivételben és -megtartásban sem igazán vagyunk jók: több víz távozik tőlünk, mint amennyi érkezik. Emellett az ország földrajzi helyzete, medence fekvése sem kedvező. „Magyarország területének körülbelül 90%-a aszállyal veszélyeztetett” – olvashatjuk a Katasztrófavédelem weboldalán. „Aszálymentesnek csupán az ország nyugati, délnyugati része tekinthető. A legsúlyosabb aszályok természeti adottságainknak és földrajzi elhelyezkedésünknek megfelelően az Alföldön, főleg annak középső részén alakulnak ki.”

Víz nélkül nincs élet – közhely, de igaz. Épp ezért a felszín alatti és feletti édesvizek minőségének és mennyiségének védelme kiemelt szerepet kap az Európai Unió politikájában. 2000-ben a Víz Keretirányelvben (2000/60/EK irányelv – röviden VKI) rögzítették e terület fő célkitűzéseit. Ezzel egy olyan új kerethez kellett igazodniuk a tagállamoknak, ami teljesen újszerű ökológiai és vízgyűjtő szemléletet jelentett. A VKI nemcsak a víz tisztaságának, hanem a vizes előhelyek minél zavartalanabb állapotának megőrzését, illetve a fenntartható vízhasználatot és a vízkészletek hosszú távú védelmét is támogatja.

A VKI alapelve, hogy a víz nemcsak egy szokásos kereskedelmi termék, hanem alapvetően örökség is, amit ennek megfelelően kell óvni.

Jól tudjuk, milyen következményei lehetnek annak, amikor ezt az – esetünkben határokon átívelő – örökséget szennyezés éri. A Tisza élővilágát érő legsúlyosabb károkozás 23 évvel ezelőtt, 2000. január 30-án történt, amikor Romániában, az aranymosással foglalkozó Aurul cég nagybányai létesítményéből mintegy 100-120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfém tartalmú szennyvíz zúdult a Zazar- és Lápos-folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja kezdetben a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos-Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál – a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően – 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Egy 2000 áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. Az ökológiai katasztrófán túl számos család megélhetése is egy csapásra bizonytalanná vált az emberi felelőtlenség miatt.

A természet megújuló képessége azonban csodálatosan megmutatkozott: alig néhány év leforgása alatt az ökoszisztéma regenerálódott és végül a Tisza emblematikus kérész faja, a tiszavirág is visszatért.

Annak érdekében, hogy soha ne felejtsük el azt a napot, amikor a közel 1000 km hosszú folyó kis híján elpusztult, február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította a magyar országgyűlés.

A vegyi anyagok mellett a hulladékszennyezés, különösen a műanyag áradat jelent óriási problémát a folyókon, elsősorban a Tiszán és a Bodrogon. Ukrajnában ugyanis a hulladékgazdálkodás több évtizednyi lemaradásban van, több tucat kárpátaljai településről egyáltalán nem szállítják el a lakossági hulladékot, míg a nagyobb településeken nem ritkák a folyóparti illegális hulladéklerakók. Az érkező hulladék feltartóztatása az Országos Vízügyi Főigazgatóság, nagyobb áradások esetén a Katasztrófavédelem feladata, amely munkába olyan nonprofit szervezetek önkéntesei is besegítenek, mint amilyen a PET Kupa. Természetesen azzal minden szereplő tisztában van, hogy csővégi megoldást alkalmaznak. Az igazi feladat az „utánpótlás” keletkezésének megakadályozása lenne, ami különösen nehéz vállalkozás a jelenlegi háborús helyzetben, amikor fontosabb kérdésekkel kell megküzdenie a kárpátaljai lakosságnak, mint hogy hova tegye a hulladékát. Így egyelőre azzal kell számolnunk, hogy a hulladék továbbra is „megbízhatóan” érkezik felvízi szomszédainktól.

Az elmúlt évek kiszámíthatatlanul – vagy egyáltalán nem – érkező csapadékmennyiségei óvatosságra és cselekvésre intenek. Nemcsak a több hektárnyi területen gazdálkodók, hanem a konyhakerteket művelők számára is kulcskérdés az öntözés biztosítása.

A komoly beruházásokat igénylő fejlesztésekhez a 2021-ben meghirdetett öntözés fejlesztési pályázatok beküldési határidejét 2023. június 30-ig meghosszabbították.

A fejlesztési forrás felhasználható minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, tározóterek, új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez.

A kiskert tulajdonosok számára a vezetékes víz öntözésre használása rendkívül költséges megoldás, a csapadékvízgyűjtéshez pedig csapadékra lenne szükség. Tartós megoldást jelent, ha új vízkivételi pontot (kutat) építenek ki.

A Zábrák Kft. nemcsak a vízjogi engedélyeztetési eljárások lefolytatását vállalja, hanem az új vízkutak kiépítését is. Érdeklődés esetén adatbekérő lapunkat kell kitöltve visszaküldeni, amire mi személyre szabott árajánlatot készítünk.

Szerző: Doró Viktória