Habár napjainkban a legtöbb fejtörést a háztartások számára a fűtés és az üzemanyag költségek drasztikus emelkedése okozza, képzeljünk el egy disztopikus világot, amelyben a legértékesebb kincs a víz lesz. Nincs nehéz dolgunk, hiszen a sci-fi filmek jelentős részében megjelenik ez a probléma, gondoljunk csak a MadMax sivár világára, ahol a hatalom azé, aki a megmaradt kevés édesvizet birtokolja. Vajon valósággá válhat?

Az aggodalomra valóban van ok, hiszen már most is vannak a Földnek olyan régiói, ahol a rendelkezésre álló vízkészlet csekély, és még a hozzáférés is nehézkes. Emiatt nemcsak a globális felmelegedés okolható, egyszerűen az édesvíz-készlet megoszlása egyenetlen a bolygón, ráadásul épp ott van belőle kevés, ahol a népességnövekedés robbanásszerű (Ázsiában), míg a gyéren lakott Kanada vízben kiemelkedően gazdag ország.

A Föld vízkészlete 1400 millió köbkilométer – 700 milliónyi Balaton, azonban ennek a hatalmas mennyiségnek csupán a 2,5 százaléka édesvíz. Az édesvíz 30,1 százaléka felszín alatti vízforrás, míg 68,7% az északi és déli sark jégtakarójába és a gleccserekbe van zárva. Hívhatnánk ez utóbbit „aranytartaléknak” is, azonban érdemes tudni, hogy a globális felmelegedés hatására, az olvadás következtében kiszabaduló értékes édesvíz a tengerbe oldódik. Amellett, hogy fogyaszthatatlanná válik, a tengeráramlatok iránya is megváltozik a hatására, ami befolyásolhatja az óceáni ökoszisztémát és a part menti országok időjárását (gondoljunk csak az Angliának jelenleg enyhe időjárást biztosító Golf-áramlatra). Csupán az édesvíz-készlet 1,2%-a, a felszíni és egyéb édesvizek azok, amelyek könnyen hozzáférhetőek, azonban ezek különösen kitettek az emberi eredetű (pl. ipari, mezőgazdasági) szennyezéseknek.

A rendelkezésre álló ivóvízből kell fedezni 8 milliárd ember napi vízfogyasztását, a mosás, főzés, mosogatás, takarítás, öntözés vízigényét. Persze, ne feledkezzünk meg a többi élőlényről sem, hiszen mind az állatoknak, mind a növényeknek szükségük van vízre az életben maradáshoz, növekedéshez. És akkor még nem beszéltünk a fogyasztói társadalom igényeit kiszolgáló ipari tevékenységekről, a gyártásról, és az élelmiszerellátást biztosító mezőgazdaságról, amelyek mind jelentős vízigénnyel bírnak!

Mindez nem lenne lehetséges, ha a vízkészlet nem termelődne újra. A hidrológiai körforgásban évről évre megújuló, dinamikus készlet áll a rendelkezésünkre, amit a szárazföldre hulló csapadék és a párolgás együttesen határoz meg. Ez biztosítja a felszíni és felszín alatti lefolyást, és pótolja a vízadó rétegek készleteit is.

A csapadék és a párolgás területi változásának a következménye, hogy például Egyiptomban ritkán tapasztalni esőt, de lefolyástérképekből feltűnő az Észak-Kína–Délkelet-Ázsia–Közép-Kelet–Észak-Afrika sáv, valamint Kalifornia és Ausztrália: az évi csapadékból származó, felszínen történő lefolyás sokfelé nem éri el az évi 10 millimétert. Ezt a hidrológiai inhomogenitást erősíti a népesség ellentétes megoszlása: a kevés víz sokfelé nagy népsűrűséggel találkozik. Az egyenlőtlenséget jellemzi, hogy az arab világban a népesség 5 százalékára a készletek 1 százaléka jut, míg például Kanadában a globális készletek 20 százalékához a népesség csupán 0,2 százaléka tartozik.

A megújuló készlet évente mintegy 40 ezer köbkilométer, egy lakosra vetítve évi kb. 6 ezer köbméter. Ha többet termelünk ki, a vizek nem fenntartható változásokon mennek keresztül, eltűnő vizeket eredményezve (például Aral-tó, Csád-tó, Sárga-folyó, Colorado-folyó).

Azonban a megújuló globális készlet csak ideális feltételek között hasznosítható. Jelentős része, kb. 20 százaléka távoli területen található, legalább harmada árvizekkel és monszunnal érkezik és alig hasznosítható, 20-30 százalék kiiktatódik az ökológiai vízigény és a legkülönbözőbb szennyezések következtében. Így a megújuló, hozzáférhető és hasznosítható globális készlet valójában csak körülbelül 2 ezer köbméter/fő/év, az igény 600–1000 köbméter/fő/év, a kihasználtság ezáltal magas, 30–50 százalék közötti. Ráadásként a becslések szerint a szennyvizeknek mintegy 80 százaléka kezelés nélkül jut a tengerekbe, óceánokba. Az egyre változatosabbá váló szennyezések következtében sokan a vízminőséget a mennyiségnél is fontosabb kérdésnek tartják.

Grafikus: Tóth Róbert Jónás

Magyarország ivóvízkészlete

Hazánkban a felszín feletti vizek (tavak, folyók) 95%-a nem Magyarországon ered, csupán átfolyik rajtunk. A határon túlról érkező folyók nem részei a belső megújuló vízkészletnek, ezért hazánk e mutató tekintetében bizony vízben szegény országnak számít.

Felszín alatti vizekben ugyanakkor gazdagok vagyunk, eloszlásuk egyenletes, gyakorlatilag az egész ország területén hozzáférhetők. Az ivóvíz döntő többsége rétegvíz, kisebb hányada karsztvíz. Jelenleg Magyarországon mintegy 1200 vízbázis több mint 10.000 kúttal termel, jó minőségi megbízhatósággal.

A felszíni és felszín alatti vízhasznosítás az ún. parti szűrésű vízhasználat révén fonódik össze. A parti szűrésű vizek vízutánpótlásukat főként a felszíni vízfolyásokból nyerik, de a felszín alatti vizek is táplálhatják. Ezt a víztípust Magyarországon a felszín alatti vízkészletekhez sorolják és az összes felszín alatti vízkivétel kb. 40%-át jelentik, vagyis nagyjából 4 millió lakost látnak el Magyarországon.

Budapest ivóvíz ellátására a Fővárosi Vízművek Zrt. a Duna kavicsteraszában tárolt vízkészletet hasznosítja. A főváros környékén a legnagyobb ilyen parti szűrésre alkalmas területek a Szentendrei-szigeten és a Csepel-szigeten találhatók. A Szentendrei-szigetről kiemelt víz biztosítja Budapest és környéke lakosságának az ivóvíz 70 százalékát.  A termelést ún. csápos kutakkal oldják meg, amelyek a Duna 100-120 méteres sávjában lettek kialakítva.

Az ivóvíz a legalaposabban vizsgált élelmiszer. A Fővárosi Vízművek Zrt. laboratóriumaiban évente mintegy 11.000 vízmintát elemeznek, és fizikai, kémiai, mikrobiológiai, bakteriológia radiológiai jellemzői alapján minősítik a termelt és a szolgáltatott víz minőségét. Az ivóvíz minőségét a népegészségügyi hatóság (Nemzeti Népegészségügyi Központ – NNK) laboratóriumában is ellenőrzik.

Az ivóvíz minőségére vonatkozó követelményeket a 201/2001 (X.25.) Kormányrendelet tartalmazza. Az ellenőrző vizsgálatok, amelyeket az NNK végez, elsősorban a szolgáltatott ivóvíz minőségét jellemzik az épületek belső hálózatának átadási pontjáig. Azaz az épületek belső hálózatában bekövetkező esetleges minőségromlást (pl. ólom kioldódás, baktériumszaporodás) nem tükrözik. A belső hálózatok megfelelő állapotáért és üzemeltetéséért, az ott bekövetkező vízminőségi változásokért az épület tulajdonosa vagy üzemeltetője a felelős.

Magyarországon sok helyen ásott vagy fúrt kút biztosítja az ivóvizet. Fontos azonban tudnia az engedély nélkül létesített kutak tulajdonosainak, hogy 2023. december 31-ig kell kérelmezniük az üzemeltetésük alatt álló kutak fennmaradási, vagy megszüntetési engedélyezési eljárását.

Vízügyi hatósági ügyintézési igény esetén a Zábrák Kft. teljes körű szolgáltatási csomagja keretében a létesítési, üzemeltetési, fennmaradási és megszüntetési engedélyezési eljárás lebonyolításban is készséggel áll az érintettek rendelkezésére.

Szerző: Doró Viktória