Az összetettebb térmodellek felé haladva, érdemes szót ejteni a bemenő adatokról. A földtudományokban a bemenő adat lehet vagy minta (pl. fúrómag, kőzetminta), mérés (koncentráció, összetétel), vagy megfigyelés (terepi, légifotó stb.) is. Mi ebben a cikksorozatban a minták kérdéskörével nem foglalkozunk, – bár megérne erről is bővebben beszélni – megbízunk az adatok jóságában. Érdekességként említem meg, hogy a statisztikának van egy oldalága, melyet kimondottan a földtudományi szakemberek művelnek és geostatisztikának hívnak. De maradjunk a modelleknél.

Mit is értünk összetett modell alatt? Összetettnek akkor mondhatjuk a modellt, ha már nemcsak egy felületet mutat be, hanem valamilyen felszínt, melynek van mélységi kiterjedése is, tehát egy térfogatot. E modellek létrehozásakor két lehetőség közül választhatunk. Az első talán az egyszerűbb kialakítású, amikor is a különböző mélységben lévő felszíneket rakjuk egymás fölé. Azért is nevezhetjük ezt a típusú térmodell sztratigráfiai modellnek, mivel általában a nagyobb kőzettani egységek felszíne, vagy a közöttük lévő térfogat a fő vizsgálandó kérdés.

Forrás: Ciampi et al. Appl. Sci. 2019, 9(20), 4318

Jó hasonlattal élve: egy szép tortát készítünk, ahol a legfontosabb az, hogy milyen rétegekből tevődik össze a torta: milyen vastag a piskótaréteg, a krémréteg és a tetejét alkotó esetleg másmilyen réteg. Az, hogy a krémben vagy a piskótában milyen darabos összetevő van, ebben az esetben nem fontos.

A másik típusú modell esetében pont az a fontos, hogy mit találunk a piskótában? Van-e benne gyümölcs vagy más nem homogén összetevő, ha igen, milyen sűrűn van benne? A geológiai témára visszatérve – a rétegen belüli kőzettípusok, koncentrációk vagy valamilyen térhez kötött tulajdonságok eloszlásának vizsgálata a fő kérdés (voxel alapú modell).

Forrás: https://www.rockware.com/blog/2014/07/

Természetesen itt is érvényes az a nézet, hogy egy összetett, komplex modellnek nem szükségszerűen kell bonyolultnak lennie, hiszen minden – a valóságot leképező – modell akkor jó, ha minél egyszerűbben, de minél jobban közelíti a valóságot. Sokszor azonban a valós kép nem ennyire egyszerű, főleg csak ha a földtani felépítésre gondolunk: a rétegek törések mentén el vannak vetve (nem követhető egyszerűen a rétegzés, mivel kisebb-nagyobb szintbeli ugrások tagolják a felszínt), esetleg meg vannak gyűrődve a rétegek, teljesen elvékonyodnak (kiékelődnek) vagy egymásba átmennek (összefogazódnak). Tehát ezeket a valós problémákat olyan szinten kell egyszerűsíteni, hogy az ne befolyásolja túlságosan a modell kialakítását, így azonban jobban hasznosítható további feladatokra a kialakított modell.